… Egy fárasztó, rohanós nap végén végre lekapcsolod a villanyt az irodádban, elköszönsz a még túlórázó kollégáktól és fáradtan, kimerülten behuppansz az autódba…. Becsukod az ajtót, de mégis,,,, a külső zajok, a buszajtók csapódása, autók dudálása, síró gyerek visítása, veszekedő kamaszok kiabálása, vagy csak a hangosan beszélő férfiak zaja mégis beszűrődik a zárt ajtón át is…..
Agyad lüktet, fogja az impulzusokat, már-már sikííííít: indulj már!!!
Elindulsz, a piros lámpánál állsz, dübörögve kopog az autó tetején az eső, emberek rohannak fények villódznak… besötétedett….
Mély sóhaj: de jó lenne már otthon lenni!!!! hiú ábránd a türelmetlen főúti dugó kellős közepén…..
aztán…
Lassan hömpölyögve az esős város esti forgalmával kiérsz a hazafelé vezető útra…….
A villódzó fények szikrázása lassan alábbhagy, a kinti zajok tompulnak, mély lélegzetet veszel, picit lehúzod az ablakod; és mintha a tiszta hó illata kúszna be a kis résen át….. vagy csak ábrándozol? annyira várod már a hóesést, a megnyugtató fehérséget, hogy már szinte érzed az illatát????
A várost magad mögött hagytad minden szürkeségével, zajával, buszával, kamaszával, gyerekeivel, felnőtteivel, és csörömpölésével együtt és fel sem tűnik, hogy az eső kopogása is lassan ritkább, halkabb......sőt nem is kopog már! Merthogy a fényszórók fényében meg, megjelenik egy egy tétován lehulló hópihe! Észre sem veszed és elmosolyodsz, mélyen beleszippantasz az Igen, most már valóban hóillatú levegőbe, és valami hűvös, megnyugtató nyugalom lopódzik testedbe. Szemeid tágra nyílva gyönyörködnek a sötétség fehérségében, a csillogóan fehér hóval borított úton.. Lábad ellazul, kezed már nem is szorítja annyira a kormányt, megnyugszol, mélyeket sóhajtasz, és ahogy közeledsz haza az egyre jobban összefüggő hóval borított kis mellékúton, úgy árasztja el a lelkedet az öröm, a megnyugvás, a boldogság érzése.
Kiszállsz az autódból, magadba szívod a tiszta levegő hóillatú páráját, kitárod karjaidat, felnézel az égre, és csak hagyod,-csak hagyod, hogy a huncutul cikázó hópelyhek örömtáncot járjanak arcodon, megkapaszkodjanak szempilládon, bebújjanak sálad alá, megpihenjenek tenyereden!
Valami angyali tisztaság árad a csillogó szűz hóról. Körülvesz a csend. AZ a csend amiben még szinte a hópelyhek játékos kuncogását is hallod, s ahogy lépteiddel megtöröd a csendet, a szűz hó nevetve ropog talpad alatt.
A bejárat felé meggyújtod a kis MintásMasnisFestett üvegekbe kirakott mécseseket, meggyújtod az ajtód előtti lámpásban a gyertyákat. Lenyomod a hópárás kilincset, az ajtód finoman megbillenti az ajtófélfáról mosolygó kis rézcsengőket amik valami halk angyali kacajjal üdvözölnek, és belépsz. Ekkor melegen megölel a házad karácsonyi varázsa, ahogy az előszobába kitett szegfűszeges narancsdíszek mosolyognak a kintről beszűrődő gyertyafényben rád, a konyhádban a mézeskalács semmihez sem hasonlítható mézes-ánizsos-fahéjas illata fogad, és valami angyali érintés szerű érzés fut végig lelkeden.
Nem töröd meg a varázslatot a harsány rikító villanyfénnyel, inkább meggyújtod a gyertyákat az adventi koszorún, forralsz egy bögre teavizet. Két fázós még a megolvadt hópelyhektől nedves kezedbe fogod a piros rénszarvasos-hóemberes kedvenc bögrédet, s amíg a karácsony hamisítatlan citromos-fahéjas-almás-rumos illata gőzölög teádból, becsoszogsz a nappalidba, és hagyod hogy udvariasan magához ölelve a kényelmes foteledbe tessékeljen a fenyőfa illata.
Kezedet a teáddal melengetve bekuporodsz foteledbe az ablak elé, magadra teríted a piros-zöld kockás pihe-puha takaródat, és gyönyörködsz a hópelyhek örömtáncában ahogy egymást kergetve, nevetve táncolják körbe a bejárathoz vezető utat megvilágító MintásMasnisFestett üvegeket. Csodálod a téli este lelket melengető mennyei fehérségét, ugyanakkor kedves, jó érzéssel tölt el és mosolyt csal az arcodra a MintásMasnisFestett üvegek színes árnyékai, ahogy a mécsesek, gyertyák sárgás fényében meleg színes köntössel borítják be a csillogó havat.
Mélyen magadba szívod a karácsony varázslatát, kortyolsz egy nagyot a gőzölgő teádból, nyújtózkodsz egy hosszút és boldogsággal tölt el az angyali csengőszós, havas, halvány színes gyertyafényes este……..
….. és kit érdekel már az a fárasztó, rohanós, zajos, esős nap?!?
Lassan hömpölyögve az esős város esti forgalmával kiérsz a hazafelé vezető útra…….
A villódzó fények szikrázása lassan alábbhagy, a kinti zajok tompulnak, mély lélegzetet veszel, picit lehúzod az ablakod; és mintha a tiszta hó illata kúszna be a kis résen át….. vagy csak ábrándozol? annyira várod már a hóesést, a megnyugtató fehérséget, hogy már szinte érzed az illatát????
A várost magad mögött hagytad minden szürkeségével, zajával, buszával, kamaszával, gyerekeivel, felnőtteivel, és csörömpölésével együtt és fel sem tűnik, hogy az eső kopogása is lassan ritkább, halkabb......sőt nem is kopog már! Merthogy a fényszórók fényében meg, megjelenik egy egy tétován lehulló hópihe! Észre sem veszed és elmosolyodsz, mélyen beleszippantasz az Igen, most már valóban hóillatú levegőbe, és valami hűvös, megnyugtató nyugalom lopódzik testedbe. Szemeid tágra nyílva gyönyörködnek a sötétség fehérségében, a csillogóan fehér hóval borított úton.. Lábad ellazul, kezed már nem is szorítja annyira a kormányt, megnyugszol, mélyeket sóhajtasz, és ahogy közeledsz haza az egyre jobban összefüggő hóval borított kis mellékúton, úgy árasztja el a lelkedet az öröm, a megnyugvás, a boldogság érzése.
Kiszállsz az autódból, magadba szívod a tiszta levegő hóillatú páráját, kitárod karjaidat, felnézel az égre, és csak hagyod,-csak hagyod, hogy a huncutul cikázó hópelyhek örömtáncot járjanak arcodon, megkapaszkodjanak szempilládon, bebújjanak sálad alá, megpihenjenek tenyereden!
Valami angyali tisztaság árad a csillogó szűz hóról. Körülvesz a csend. AZ a csend amiben még szinte a hópelyhek játékos kuncogását is hallod, s ahogy lépteiddel megtöröd a csendet, a szűz hó nevetve ropog talpad alatt.
A bejárat felé meggyújtod a kis MintásMasnisFestett üvegekbe kirakott mécseseket, meggyújtod az ajtód előtti lámpásban a gyertyákat. Lenyomod a hópárás kilincset, az ajtód finoman megbillenti az ajtófélfáról mosolygó kis rézcsengőket amik valami halk angyali kacajjal üdvözölnek, és belépsz. Ekkor melegen megölel a házad karácsonyi varázsa, ahogy az előszobába kitett szegfűszeges narancsdíszek mosolyognak a kintről beszűrődő gyertyafényben rád, a konyhádban a mézeskalács semmihez sem hasonlítható mézes-ánizsos-fahéjas illata fogad, és valami angyali érintés szerű érzés fut végig lelkeden.
Nem töröd meg a varázslatot a harsány rikító villanyfénnyel, inkább meggyújtod a gyertyákat az adventi koszorún, forralsz egy bögre teavizet. Két fázós még a megolvadt hópelyhektől nedves kezedbe fogod a piros rénszarvasos-hóemberes kedvenc bögrédet, s amíg a karácsony hamisítatlan citromos-fahéjas-almás-rumos illata gőzölög teádból, becsoszogsz a nappalidba, és hagyod hogy udvariasan magához ölelve a kényelmes foteledbe tessékeljen a fenyőfa illata.
Kezedet a teáddal melengetve bekuporodsz foteledbe az ablak elé, magadra teríted a piros-zöld kockás pihe-puha takaródat, és gyönyörködsz a hópelyhek örömtáncában ahogy egymást kergetve, nevetve táncolják körbe a bejárathoz vezető utat megvilágító MintásMasnisFestett üvegeket. Csodálod a téli este lelket melengető mennyei fehérségét, ugyanakkor kedves, jó érzéssel tölt el és mosolyt csal az arcodra a MintásMasnisFestett üvegek színes árnyékai, ahogy a mécsesek, gyertyák sárgás fényében meleg színes köntössel borítják be a csillogó havat.
Mélyen magadba szívod a karácsony varázslatát, kortyolsz egy nagyot a gőzölgő teádból, nyújtózkodsz egy hosszút és boldogsággal tölt el az angyali csengőszós, havas, halvány színes gyertyafényes este……..
….. és kit érdekel már az a fárasztó, rohanós, zajos, esős nap?!?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése